A vállalkozás legnagyobb szörnyetege

Ha az ember belefog egy vállalkozás alapításába az biztosan elmondható, hogy csak akkor jár sikerrel, ha egy kellő alap tudással, szakmai tapasztalattal, megfelelő magabiztossággal és segítőkkel áll neki a megalapításnak. Persze látunk példát akár egy személy által kialakított és sikerre vitt cégre is, de meg kell mondani őszintén, hogy az bizony nagyon ritka. Én magam is hosszú út előtt álltam, amikor maroknyi baráttal, rokonnal és ismerőssel övezve belevágtam a cégalapításba, de pont elegendő segítséget kaptam mindig arra, hogy a nehéz helyzetekben, a holtpontokban, amikor mindenki negatív véleményekkel volt a sikeremről tovább tudjak menni és folytatni tudjam a feladatomat.

Aki felépít és jól működtet egy vállalkozást már tudja, hogy milyen pici dolgokon, milyen apró tényeken tud múlni egy-egy időszak, hosszú távon pedig akár az egész cég működésének sikere. Én is megtanultam, hogy mindenre figyelemmel kell lenni, még a takarítást végző cég kiválasztására is, hiszen hozzáadott értékben nagyon sokat tud rontani, ha nem megfelelő munkát végeznek számunkra. Egyszóval igyekszek már én is szinte mindent a figyelmemben tartani. Persze ez csak akkor lehetséges, hogy ha nagyon jó és megbízható munkavállalók vesznek körül, és azt kell mondjam, hogy ez számomra csak úgy megadatott, mert ma már látom, hogy vállalkozások mennyit dolgoznak azon, hogy a megfelelő posztokon megfelelő emberek dolgozzanak, ne csak szakmailag, hanem bizony emberileg és egyéni célok tekintetében egyaránt.

Nálunk is felütötte a fejét azonban egy szörnyeteg, ami láthatatlan módon és alattomosan bontja szét az addig megszokott jó vállalati légkört, a hatékonyságot és hosszú távon bizony a teljesítményt is, a stressz. Mivel én a legkisebb rezdülésére is igyekszem figyelni a vállalkozásnak észrevettem, hogy nem olyan a légkör, a munkavállalók kedélyállapota és motivációja mint eddig, ezért felkerestem a kogwheel csapatát, akikkel már régóta együtt dolgozunk számtalan tréning és vállalatfejlesztés tekintetében, és a stresszkezelés bizony megoldást is hozott számunkra. Hihetetlen, hogy ilyen láthatatlan, megbúvó dolgokra is figyelni kell. Nem is tudom mi lenne velem, ha nem tudnám ennek a szakértő kis csapatnak a segítségét kérni. Biztosan sokkal rosszabb helyzetben állnánk a piacon mint most.