Az örök családi kedvenc

Amikor mi úgy döntöttünk a férjemmel, hogy családot alapítunk még fogalmunk sem volt hogy mekkora feladat előtt állunk. Persze a nehézségek közepette bőven van része az embernek örömen is, ám a feladatok feszültségei gyakran homályba tarkítják ezeket a pillanatokat. Nehéz felelősséget vállalni egy gyerekért, főleg úgy, hogy az embernek nincs tapasztalata és fogalma sincs, hogy hogyan, miként kezdjen bele a megvalósításba. Ma már azt mondhatom, hogy beállt egy napi rutin hála a jó égnek, és sokkal könnyebben vesszük a feladatokat, illetve sokkal egyszerűbbek az akadályok is, éppen ezért sokkal jobban is tudjuk élvezni a szülővé válás folyamatát és sikereit.

Minden évben csináltatunk egy családi fotózást, amit persze az elején mi is nagy nyűgnek gondoltunk, pláne kicsi gyerekkel, ma már azonban hihetetlen kincsként tekintünk ezekre a képekre. Imádjuk végig nézni azokat a pillanatokat amikor a gyerekek még nagyon kicsik voltak, mert hogy most már ketten vannak, és persze a nosztalgia is sokszor magával ragad bennünket hogy ha meglátunk egy-egy ilyen képet a családi albumban.

Mondanom sem kell, hogy ahhoz, hogy a gyerekek is élvezzék ezeket a fotózásokat tökéletes fotósra van szükség, de mi hála a jó égnek rátaláltunk Szalai Balázs személyében a több mint tökéletes családi fotós személyére, hiszen iszonyatosan jól kezeli a gyereket és nem beállított, hanem iszonyat természetes képeket készít, aminek az eredménye egy csoda. Ha valaki örök családi élményeket és emlékeket keres, mindenképpen vele vegye fel a kapcsolatot, mert biztos vagyok benne, hogy nem fog csalódni Balázs munkájában és annak eredményében sem. Mi biztosan fel fogjuk őt keresni a jövőben is minden egyes évben.